Hírek – 2012/4. hét
2012 január 29 - admin
És újra csak Symantec
Kezdem úgy érezni, hogy ez az egész kódlopós történet valami gerillamarketing akció része, a Symantek ugyanis év eleje óta nem tud kikerülni a hírekből az eset kapcsán. Ezen a héten az okozott kisebb felbojdulást, hogy kiderült, a pcAnywhere szoftver forrását is megkaparintották a támadók, a hír megjelenésével szinte egyidőben pedig egy kritikus sebezhetőségekről beszámoló biztonsági értesítőt is közzétett a cég. Jogosan merülhetett fel a gyanú, hogy a szoftver valamilyen hátsó kaput ( avagy egy évek óta ismert, de nem javított biztonsági hibát) tartalmazott. A gyanúra azonban rácáfol, hogy a biztonsági rések felfedezőinek neve nyilvános (jó eséllyel nem ők szórakoztak a cég szervereivel), illetve figyelembe kell venni, hogy a három javított hiba közül az egyiket még tavaly augusztusban jelentették be a ZDI-nek.
Andriod malware – akár 5 millió áldozat
Az Android Market történetének legsúlyosabb malware kampányával kell megküzdenie – az Android.Counterclank 13 alkalmazáson keresztül 5 millió készülékre juthatott el. A kártevő alapesetben információkat lop és kéretlen reklámokkal boldogítja a felhasználót, de funkcionalitása távolról kiterjeszthető.
Windows Media exploit szabadon
Megszülettek az első exploitok a legutóbbi Microsoft frissítőkedden javított, a Windows médiaszolgáltatásait érintő hibára. Aki még nem frissített, az cselekedjen hamar! A rosszindulatú kihasználás mellett a MIDI fájlok feldolgozásának hibáját kihasználó kód Metasploit modulként is elérhető.
Pwn2Own – újratervezés
A minden évben nagy sikert arató Pwn2Own játék idén teljesen megújult szabályrendszerrel jelentkezik. A versenyzőknek 0day böngésző exploitok prezentálása mellett ismert hibák kihasználásában is jeleskedniük kell. Minden új sebezhetőség demonstrálása 32 pontot ér, és további 20 pont szerezhető azzal, ha a delikvens a helyszínen összehoz egy működő exploitot egy már publikált sérülékenységre. A pontok összesítése után az első három helyezett összesen 105.000 dolláros díjazásban részesül, a Chrome sandboxából kitörő minden hibakollekcióért további 10.000 dollárt ajánlott fel a Google. A szervezők azt remélik a módosításoktól, hogy a verseny igazságosabb lesz (eddig sorsolással döntötték el a próbálkozók sorrendjét, és az első sikeres versenyző mindent vitt), és hogy több sérülékenység kerül majd felfedésre. Sokan azonban szkeptikusak, hiszen a módosításoknak köszönhetően nem biztos, hogy egy 0-day exploit bemutatása jutalmazásra is kerül, így pedig nem biztos, hogy érdemes elsütni a nagyágyúkat.
Skype lehallgatás a Megaupload ügyben
A Megaupload ügyben bizonyítékként mutattak be egy FBI által rögzített Skype beszélgetést, melyet a cég egyik alapítója folytatott vezető programozójukkal. Az ügy részleteibe nem mennék bele, de érdekes kérdés, hogy vajon milyen módszerrel jutott hozzá a nyomozó hatóság ehhez az információhoz? Ismét felmerül a rég óta pedzegetett Skype hátsó kapu lehetősége, de természetesen nem lehet kizárni, hogy például az egyik végpontra telepített kémszoftver tette lehetővé az egyébként titkosított forgalom lehallgatását.
Szólj hozzá, vagy olvass bővebben a témáról itt: BuheraBlog



